Kedves Szülők! Kedves Leendő Diákunk!

A hozzánk jelentkező diákokból olyan felnőtteket szeretnénk nevelni, akik hitükben elkötelezettek, akik tudatosan élnek, igazat mondanak, akik felelősek és együttműködők.  Hiszünk abban, hogy azokból a gyerekekből lesznek gondolkodó, önmagukért és a környezetükért is felelős felnőttek, akik keresztény katolikus értékrend mentén komplex módon ismerik meg a világot és benne a saját helyüket.

Stabil, keresztény értékrenden alapuló, klasszikus műveltséget nyújtunk.

Iskolánkban a hitoktatás és a vallásgyakorlat alapvetően a római katolikus tanításra és hagyományra épül, de szívesen fogadjuk más keresztény felekezetű, vallásos lányok jelentkezését is. Számukra lehetőséget tudunk biztosítani a saját vallásuknak megfelelő hitbeli ismeretek elsajátítására. 

 

Amit kínálunk 6 és 4 évfolyamos gimnáziumunkban

- emelt szintű nyelvoktatás: 7-8. évfolyamon angol vagy német,
9. évfolyamon az addig tanult mellett latin, olasz, spanyol, francia, angol, német választható második nyelvnek

- alapozó, jó színvonalú szaktárgyi oktatás

- 11. évfolyamtól természettudományi vagy társadalomtudományi tagozat választható

- tehetséggondozás személyre szabottan

- rendszeres közösségi és lelki programok

- zeneiskolai oktatás helyben – 13 féle hangszer

- beszélgetőórákon önismeretet és konfliktuskezelést tanítunk

- délutáni sportköri edzések (kosárlabda, röplabda, úszás, szertorna, gyógytestnevelés)

- diákotthon helyben


ÚJDONSÁG 4 évfolyamos gimnáziumunkban

A fentieken túl négyévfolyamos formában közgazdasági orientációjú gimnáziumi osztályt indítunk. Az új köznevelési törvénnyel összhangban nemcsak biztos tudást, hanem szakmát is szeretnénk adni a Patronában végző diákoknak. Ennek lehetőségét szeretnénk megteremteni egy 2012 őszétől induló közgazdasági orientációjú gimnáziumi osztály elindításával. A végzett diákok továbbtanulhatnak a Corvinuson, jogi egyetemeken stb.

A fenti praktikus szempontokon túl legfontosabb célunk etikus, keresztény szellemiségű, közgazdasági ismeretekkel rendelkező, elkötelezett fiatalok képzése, akik idővel a jövő magyar társadalmának középvezetői rétegét képezhetik, és akik a munkahelyükön az etikus közgazdaságtan elveit képviselik.

A gimnáziumi képzéseinkre szóló jelentkezési lap letölthető honlapunkról.



iskola@patrona.hu
Tervezte: www.annart.hu • weblapkészítés: Unicial logó