Édesapák lelki estje 2026 – találkozás az Atyával és egymással
„Apának lenni hivatás, fiúnak maradni kegyelem”
Február 24-én, hagyományainkat követve, az édespák érkeztek a lelki estre, amelyet idén Mihalovics Mihály görögkatolikus atya vezetett.
A program négy évvel ezelőtt kezdődött az édesanyák lelki programjával párhuzamosan. Elsőként Süveges Gergő újságíró, műsorvezetővel indítottuk útjára kezdeményezésünket az Apakulcs programmal. Őt Guba Imre család-rendszer terapeuta, diakónus követte, majd Léder László pszichológus, szervezet- és vezetőfejlesztő tréner, az Apa Akadémia létrehozója.
Ami közös volt az eddigi lelki estek során: „Az apa-gyermek kötődés az apa és gyerekei között fokozatosan kialakuló mély érzelmi kötelék, egyfajta lélektani szövetség.”
Február 24-én meghitt, mégis erőt sugárzó közösségi alkalomra gyűltek össze intézményünk édesapái a lelki programon. A rohanó hétköznapokból kiszakadva ez az este lehetőséget adott a megállásra, az elcsendesedésre és arra, hogy az apaság mélyebb rétegeire tekintsünk rá.
Az apaság ma különösen nagy felelősség. A világ zajos, az elvárások sokasodnak, a döntések súlya nem csökken. Mégis, a legfontosabb kérdés talán nem az, hogy mennyi feladatot teljesítünk, hanem az: hogyan vagyunk jelen gyermekeink életében?
Az este gondolatai arra irányították a figyelmet, hogy az apaság nem pusztán szerep vagy kötelesség, hanem jelenlét. Tekintet, figyelem, belső tartás. Gyermekeink nem elsősorban szavainkra emlékeznek, hanem arra, hogy biztonságot, irányt és szeretetet tapasztaltak-e mellettünk.
A keresztény ember számára az „apa” szó mindig túlmutat önmagán. Amikor kimondjuk, hogy Atya, nem csupán egy családi szerepre gondolunk, hanem forrásra: arra a szeretetre, amely megelőz bennünket és amelyből mi is továbbadhatunk.
Ahogyan a Szentírás tanítja: „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak minket – és azok is vagyunk.”
(Biblia, 1Jn 3,1)
Ez az ige különös erővel szólította meg a jelenlévőket. Mert mielőtt apák lettünk, fiak voltunk – és ma is azok vagyunk. Van Atyánk, akihez visszatérhetünk, akitől tanulhatunk szeretni, megbocsátani, újrakezdeni. Az apaság így nem magányos küzdelem, hanem meghívás: részesedés az isteni atyaság titkából.
Az este során közös ima, személyes reflexió és közvetlen beszélgetés erősítette meg a résztvevőket abban, hogy az apai hivatás egyszerre kihívás és kegyelem. Nem tökéletességre kaptunk meghívást, hanem hiteles jelenlétre. Nem hibátlanságra, hanem felelősségteljes szeretetre.
Hisszük, hogy az ilyen alkalmak nem csupán egy estére adnak lelki töltekezést, hanem hosszú távon formálják családjaink légkörét és közösségünk erejét is.
Apának lenni hivatás. Fiúnak maradni kegyelem. Apának lenni ajándék.
Köszönöm mindazoknak az édesapáknak, akik nyitott szívvel vállalták ezt a találkozást – önmagukkal, egymással, Misi atyával és az Atyával.
Gilicze Zoltán
