2023/2024

Terézia anya nap 2024.

Május 9-e kiemelt jelentőségű mind a Boldogasszony Iskolanővérek, mind iskolánk életében, hiszen ez rendalapítónk, Boldog Mária Terézia Gerhardinger ünnepe.

Ezen a napon évről évre az életkori sajátosságoknak megfelelően, játékos formában mutatjuk be diákjaink számára Terézia anya áldozatos tevékenységét, életútját. 

2023/2024

Templomlátogatás a harmadik évfolyammal

Az elmúlt napokban a harmadik évfolyam hittanóráin kiléptünk az iskola falai közül, mert a tananyagunkban épp a keresztény liturgia témakörhöz érkeztünk.

Nagy örömünkre az Assisi Szent Ferenc templom csak pár lépésre van az iskolától, így időpontot egyeztetve Gyuri bácsi várt minket egy izgalmas kulturális, történelmi és egyházi szempontokat is érintő előadással. 

2023/2024

Honismereti verseny

Iskolánkból 25 tanuló vett részt a 10. Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen, ahol hazánkról, történelmünkről, nemzeti értékeinkről szóló kérdésekre 9 tanuló tudta a tökéletes válaszokat.

2023/2024

Országos Sakk Diákolimpia döntő

Gut Kende Dávid 2.a osztályos tanuló a 2023/2024 Diákolimpia Országos döntő Sakk I. Korcsoport Fiú kategóriában ezüstérmet 🥈 szerzett.

2023/2024

Fenntarthatósági Témahét 2024.

Iskolánk – az előző évek hagyományait folytatva – idén is csatlakozott a Belügyminisztérium által meghirdetett Fenntarthatósági Témahéthez. A fenntarthatóságra való pedagógiai felkészítés egész életen át tartó tanulási és szocializációs folyamata, amely olyan tájékozott és tevékeny diákokat nevel, akik kreatív, problémamegoldó gondolkodásmóddal rendelkeznek, és eligazodnak a természet-és környezetvédelem terén.

Összes hírünk

Főigazgatói köszöntő

Intézményünkben „a katolikus hit távlatai szerint” nevelünk és oktatunk, azonban a fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek Rendjének hagyományaihoz híven más felekezetű diákokat is fogadunk.

Arra ösztönözzük diákjainkat, hogy bátran vállalják a keresztény mentalitás kialakítását a mindennapi életükben: a családban, az iskolában, a társas érintkezésben, a szórakozásban, majd életük további szakaszában a munka és gazdaság világában, a politikában, szabad időben, egészségben és betegségben egyaránt.

Patrona, a teljes ember iskolája

A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont Magyarországon Boldog Gerhardinger Terézia örökségét továbbvivő, missziós, az oktatásügy teljes palettáját átfogó, tehetségfejlesztő iskola.

"Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az embereket - mint Isten teremtményeit és képmásait - teljes kibontkozásukhoz segítjük, és képessé tesszük arra, hogy latba vessék adottságaikat a föld emberhez méltóvá alakításában.” 

Nemzetköziség

Meggyőződésünk, hogy a 21. században a gyermekeinkre kiemelt szerep vár az emberi kommunikáció legkülönfélébb színterein és szintjein, s tanítványainkban ezt a párbeszédeket előmozdítani képes karizmát kívánjuk mindenekfelett kibontakoztatni. 

Célunk, hogy diákjaink magas szinten tudják segíteni egymás megértésének folyamatait életükben, hivatásukban hazai, sőt a nemzetközi színtéren is. Bízunk benne, hogy  nemzetek fölötti Egyházunk tagjaként, e határokon átívelő Rend iskolájának tanulójaként, a kiemelt prioritású nyelvi képzés részeként és a tudatosan egységbe szervezett nemzetközi programsorozatok élvezőjeként és formálójaként tanulóink kiválóan eleget tudnak majd tenni felnőtt életük során a kommunikáció terén különösen nagy felelősséget rovó kihívásnak.

 

Emelt szintű nyelvi képzés, nemzetközi kapcsolatok

Az általános iskolában 3. osztálytól tanítunk idegen nyelvet, angol és német nyelvből lehet választani. A kezdeti 2 óra számát a továbbiakban növeljük háromra. A gimnáziumban az első idegen nyelvek szintén az angol és a német, a második idegen nyelvek választhatók: angol, német, francia, olasz, spanyol, harmadik idegen nyelvként a latin választható tanórai és/vagy szakköri formában.

A gimnázium 7-12. évfolyamán 5 órás, intenzív nyelvi képzést valósítunk meg. A 9. évfolyamon belép a második idegen nyelv heti 4 órával, de az első nyelveket 5 órában tanítjuk tovább. Így a diákok intenzív, magas óraszámban, heti 9 órában tanulnak nyelveket. Még a 11. évfolyamon is 5-4 órában tanítjuk mindkét idegen nyelvet, majd a 12. évfolyamon az első nyelvet 3 órában, a második nyelvet pedig 5 órában tanulják a diákok. 

Közösségi iskola

A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont nevelőtestülete egy modern, a nemzeti hagyományokra építő, európai iskolaképet tűzött ki célul.  A nevelés alapvető színtere a család és a közösség. Az iskolánk által képviselt szellemiség tanulóinkon, azok családjain keresztül tudja a krisztusi értékrendet felmutatni a világ felé. Gyermekképünk alapján olyan fiatalokat kívánunk nevelni, akik érzelmileg gazdagok, boldogok, saját egészségüket értéknek tekintők, a teremtett világhoz, környezetükhöz kötődők, abban jól tájékozódók, szépre, jóra, igazra fogékonyak. Életkoruknak, fejlettségüknek megfelelően önállók. Nyitottak, érdeklődők, együttműködők, mások iránt toleránsak elfogadók, kreatívak. A jelen és a jövő munkaerőpiacán az együttműködés képessége, a közösségek működésének ismerete talán fontosabb a tantárgyi tudásnál is.