Első helyezés az országos Fizika Mindenkinek versenyen

A versenyt a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara és a Bay Zoltán Tudomány- és Technikatörténeti Alapítvány hirdette meg. A verseny célja, hogy a diákok bebizonyítsák, hogy a fizika az élet minden területén jelen van, érdekes és izgalmas tantárgy. A döntőbe az országból a 8 legjobb csapat jutott be.

A döntőn be kellett mutatni a pályamunkájukat, a végén pedig a 6 tagú zsúri (egyetemi tanárok és docensek) kérdéseket tettek fel a pályamunkával kapcsolatban.

Iskolánk csapatának a pályamunkájának a címe: Tudomány a konyhában

Diákjaink mindenre ügyesen válaszoltak. A végén a zsűri kiemelte, hogy azon túl, hogy szakmailag hibátlan és színvonalas a munkájuk, mindig mosolygósak, látszik, hogy élvezik, amit csinálnak!

A győztes csapat jutalma: minden csapattag kap 1-1 okosórát.

Gratulálunk a lányoknak, kemény, de izgalmas munka áll mögöttük!

2021. április 21.