Zenei ismeretterjesztést és a magyar kulturális örökséget ápoló, az ifjúság zenei nevelését elősegítő komolyzenei projekt megvalósítása a Patrona Hungariae Katolikus iskolaközpontban szakmai programjainak megvalósítására 2023. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával 2023 nyarán három, 5-5 napos zenekari tábor került megvalósításra, az év során külön működő fúvós-, vonós-, és akkordikus zenekarok részvételével.
A Fúvós tábort az iskola területén tartottuk 2023 június 17-21 között, 20 fő részvételével (19 diák, egy tanár). Rendkívül mozgalmas, élménydús hét várt a diákokra: délelőttönként az egyéni-, és kamarafoglalkozások mellett játékos sportok tették színessé a növendékek programjait. Délutánonként az improvizáció gyakorlat fortélyait ismerhették meg, illetve stúdió felvételeket készítettek. A tábor utolsó napján nagysikerű, koncertet adtak a Vármegye utcai zeneiskola aulájában, kb. 60 fő résztvevővel.
A Vegyes tábort szintén az iskola területén tartottuk, 2023 június 19-23 között. A táborban 35 növendék és 5 tanár vett részt. Párhuzamosan futottak a kórus próbák, illetve a hangszeres foglalkozások. A zenei foglalkozásokon túl, nagyon sok kézműves- és sportfoglalkozáson vehettek részt a gyerekek. A színes programok között múzeumlátogatásra is szakítottunk időt. A tábort közös hangversennyel zártuk, melyben néhány közös művet is sikerült előadni. A kb. 100 fős közönség nagyon lelkesen fogadta műsorunkat, vastapssal jutalmazta a gyerekek produkcióit.
A Vonós-vegyes tábor augusztus 16-19 között volt, 35 diákkal és 5 tanárral, melyen idén több fúvós, illetve szolfézsos növendéket-tanárt is vendégül láttunk, szélesítve repertoárunkat.
Igyekeztünk a sok szakmai program mellett a lelki töltődésre is hangsúlyt fektetni. Kollégáinknak hála, sikerült megteremtenünk a harmóniát, a napi programban is és a szakmai előrehaladásban is. Emelt hangulatban érkeztek a gyerekek a táborba, jó volt látni lelkesedésüket, mely az első percektől kezdve már a tanárokra is kiterjedt. Nagy lendületet kapott a tábor a tanárok és a diákok közös lelkesültségéből. Ilyenkor a diákok egyaránt közösségi és zenei fejlődési tapasztalatokkal, élményekkel gyarapodnak, valamint játékos módon sajátítanak el közismert, illetve kulturális örökségként jelentős zenei műveket. A táborzáró koncerten kb. 100 fő vett részt.
Köszönjük a támogatást!
A Mi Patronánk Iskolai Alapítvány NEAO-KP-1-2022_6-000221 és a NEAN-KP-1-2022_3-000036 sz. pályázatánakk keretében az alábbi projektek valósultak meg:
- hozzájárulás alapítványunk működési költségeihez
- a Széchenyi közéleti tábor költségeinek fedezése (utazás, szállás, étkezés)
- főzőtanfolyam a kollégiumban, konyhai eszközök beszerzése
- színházlátogatások.
Köszönjük a támogatást!
A Miniszterelnökség által támogatott EKCP-KP-1-2023/2-000022 jelű pályázat hozzájárult iskolánk tanulóinak (300 fő) 3 napos lelkigyakorlatának a megvalósításához. A támogatást a lelkigyakorlatok szállás-, étkezési költségeire fordítottuk.
1.
2022.06.01.-től 2023. január 31.-ig tartott az első, United Way által támogatott projektünk, "Menekültek befogadása a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontba" címmel.
A United Way Magyarország kiemelten fontosnak tartotta a 2022. február 24-én kirobbant ukrajnai háborús konfliktus okán kialakult humanitárius katasztrófa helyzet következményeinek enyhítését, a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő ukrajnai lakosok élhető körülményeinek megteremtését és fenntartását. Ennek elősegítésére pályázatot hirdetett az Ukrajnában dúló háború okozta krízis, menekültválság kezelésére irányuló civil kezdeményezések finanszírozásának támogatására. A Patrona Iskolaközpont is a szerencsés támogatottak között volt. 4.550.000 Ft támogatáshoz jutottunk, melyet az iskolánkba befogadott menekült gyerekek beilleszkedésének segítésre fordítottunk.
Ezúton is köszönjük a nagyvonalú támogatást!
2.
"Ukrajnai menekültek befogadása a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont iskolaközösségébe" - 2023.02.01-2023.06.15. „A projekt a United Way Magyarország támogatásával valósul meg”.
Iskolánk menekültügyi munkáját támogatja a United Way Magyarország, az „Együtt Ukrajnáért” pályázat keretében, amelynek célja, hogy az orosz-ukrán háborús konfliktus okán kialakult humanitárius katasztrófa helyzet következményeit enyhítse, segítse a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határain belül menekülni kényszerülő ukrajnai lakosok élhető körülményeinek megteremtését és fenntartását.
Alapítványunk az ukrán menekült tanulóink és családjuk megsegítéséhez 3.878.500 Ft-tal járult hozzá. Ezúton is hálásan köszönjük a segítséget!
3.
Az "Ukrajnai menekültek a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban" címmel, 2023 októberétől 2024 március végéig tartó projekt a United Way Magyarország támogatásával valósult meg.
Iskolánk menekültügyi munkáját harmadik alkalommal, ezúttal 2.500.000 Ft-tal támogatta a United Way Magyarország, az „Együtt Ukrajnáért” pályázat keretében, amelynek célja, hogy az orosz-ukrán háborús konfliktus okán kialakult humanitárius katasztrófahelyzet következményeit enyhítse, segítse a háború elől Magyarországra menekülő, vagy Ukrajna határian belül nélkülöző ukrajnai lakosok élhető körülményeinek megteremtését és fenntartását.
Iskolánk magyar mint idegen nyelv tanítással, étkezési támogatással és lakhatási hozzájárulással segítette az iskolánban tanuló menekült gyerekeket, a pályázati támogatás jóvoltából.
Ezúton is köszönjük a támogatást!
Köszönjük a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatását!
Köszönjük a Katolikus Karitász támogatását!
Köszönjük a Lego Alapítvány támogatását, mely lehetővé tette, hogy két alkalommal közösséget alkotva együtt játsszanak az Ukrajnából menekült gyerekeink. Köszönjük a játszósarkot és a 10 kg Legót!
Az alábbi programot valósítottuk meg a CSSP-TARGYALKOTO-SZ-2021-0100 pályázat keretében, Veress Kati szervezésében:
1. Népi játszóház és alkotóműhely, melynek keretében a gyerekek (20 fő) megismerkedhettek a néphagyományokkal, népszokásokkal, ősi mesterségekkel, melyhez természetes anyagokból tárgyalkotó tevékenység is kapcsolódott. A foglalkozásoknak a jeles napok és hónapok adtak keretet. 35 alkalom.
2. Nyári kézműves alkotótábor (26 fő, 2 kísérőtanár), mesterek jelenlétével. A tábor Bánkon volt (Ökoland tábor), délelőtti és délutáni kézműves blokkokra osztva, két csoportban folytak a foglalkozások. Az első délelőtt csapatépítési céllal ismerkedő kirándulás volt Katalinpusztára, ahol oldott hangulatban végigmentünk a Gyadai tanösvényen.
Az alábbi mesterségek képviseltették magukat a táborban: fazekas mester vezetésével korongozás, selyemfestés, selyemfestő mesterrel, bőrékszer készítés, népi ételkészítés, langallósütés, nemeztáska készítés, népi motívumok festése kávéval.
3. Jeles napok, évkör-ünnepek az iskolában. Követve az év jeles napjait, számos, az egész iskolaközösségnek szóló programokat szerveztünk, együttműködő partnerekkel, meghívott előadókkal: 1. Fabók Mancsi bábszínháza, Vitéz László és Vas Juliska, vásári bábjáték, a Magyar Kultúra napja alkalmából, 500 fő, 2. Keresztes Nagy Árpád, pásztor hangszer bemutató, Szent Mihály nap, 3. Nemzetközi Könyvajándék nap, Sándor Ildikó vezető munkatárs, Hagyományok háza, élőszavas mesélés, 4. Pünkösd, múzeumpedagógiai foglalkozás a szentendrei Skanzenben, Pünkösdölés (számla van).
5. Iskoladekorációs feladatok megvalósítása: dekoráció készítés a farsangra, a néptánc gálára, ballagásra, és az adventi óriás koszorú készítés az aulában, élő betlehem berendezése.
4. Külső helyszínek meglátogatása, képzések 3 alkalom. 1. Figurás színpadi műsor megtekintése a Hagyományok Házában (30 fő). 2. Pedagógusaink (alsós tanítók) továbbképzés és szakmai nap, 1 alkalom, Skanzen. 3. Nemezelő továbbképzés, nemezelő mester vezetésével, bemutató és gyakorlati képzés iskolánk pedagógusainak (tanítók, 25 fő).
Köszönjük a támogatást!
NTP-TEHETSÉG pályázatok, 2018, 2019, 2020, 2021, 2022, 2023.
EGYH-TAB-20-0082 500.000 Ft támogatás közösségi eseményekre
EKCP-KP-1-2022/3-000351 400.000 Ft támogatás 3 napos lelkigyakorlatokra, 300 fő részvételével
EKCP-KP-1-2023/2-000022 400.000 Ft támogatás 3 napos lelkigyakorlatokra, 300 fő részvételével