6. b osztálymise Terézia anya ünnepnapja alkalmából

Boldog M. Terézia Gerhardinger, a Boldogasszony Iskolanővérek alapítója 1879. május 9-én halt meg. Alapítónk égi születésnapja egyben az általános iskola egyik legfontosabb emléknapja is. Ezen az ünnepnapon különösen is hálát adunk Terézia anya karizmájáért, életművéért.

Május 7-én osztálymise keretében emlékeztünk szerzetesi nevén Jézusról nevezett Boldog Gerhardinger Mária Terézia anyára, iskolánk alapítójára.

   "Oda megyünk, ahová a Gondviselés hív minket." 

(Boldog M. Terézia Gerhardinger)

Gerhardinger Karolina 1797-ben született Regensburg-Stadtamhof-ban, a hajósmester Willibald Gerhardinger és felesége, Franciska gyermekeként. Stadtamhof-ban a Notre Dame kanonisszák iskolájába járt annak az 1809-es szekularizáció miatt bekövetkezett bezárásáig. Wittmann püspök, a székesegyház akkori lelkipásztora, megpróbálta megmenteni az iskolát úgy, hogy az egykori diákokból tanítónőket képzett. A tizenkét éves Karolina és két másik lány segédtanítói képzést kapott. Tizenöt éves korában Karolina sikerrel tette le a bajor királyi tanítói vizsgát. 1833. október 24-én megkezdte közös szerzetesi életét Neunburg vorm Wald-ban. Ez volt a Boldogasszony Iskolanővérek kongregációjának kezdete. 1835. november 16-án Karolina fogadalmat tett Regensburgban a Szent Gallusz kápolnában, és felvette a Jézusról nevezett Mária Terézia nevet. Apostoli feladata a lánynevelés volt, hogy ez által hozzájáruljon a családok keresztény neveléséhez és ezáltal a társadalom jobbá tételéhez.

Szerzetessége csaknem másfél ezer éves hagyományát követte, amikor testvéri közösséget hozott létre azokból, akiket az Isten iránti szeretetük arra ösztönzött, hogy egész életüket az emberek szolgálatának szenteljék.

Terézia anya közelgő ünnepén a 6. b osztály diáksága szolgálattal egybekötött osztálymisén vett részt, amely biztosította számukra Isten szeretetének közös megélését, közvetítését, a péteri szolgálatot és az arra alapozott egység fontosságát. A szentmise előkészületeként a diákok a hittan órák keretében készültek az alkalomra. 

A szentmisét Michele atya – a Budapest-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc főplébánia kormányzója – tartotta, szolgálattevői pedig az osztály tanulói voltak. 

Könyörgéseink:

1. Add Urunk, hogy az osztályunk békében és egyetértésben töltse a mindennapjait! Add, hogy figyelni tudjunk egymásra, és jól tudjuk támogatni egymást! Hallgass meg, urunk!
2. Urunk, áldd meg tanárainkat! Adj nekik erőt, hogy mindig türelemmel és szeretettel tudjanak minket tanítani! Hallgass meg, urunk!
3. Add Urunk, hogy iskolánkban is mindig a béke uralkodjon! Segíts minket, hogy kicsik és nagyok egymásra figyelve tudjunk szeretetben együtt fejlődni! Hallgass meg, urunk!
4. Urunk, hálát adunk Ferenc pápa példamutató életéért. Töltsd el Szentlelkeddel a bíborosokat, hogy a konklávén olyan pápát válasszanak, aki Egyházunkat a Te utadon vezeti. Hallgass meg, urunk!
5. Istenünk, kérjük, vedd magadhoz a háborúk áldozatait és vigasztald a családtagjaikat! Add Urunk, hogy megszűnjenek a háborúk, és a Földön béke legyen! Hallgass meg, urunk!
6. Irgalmas Istenünk, a betegekért és a szenvedőkért könyörgünk Hozzád. Adj nekik egészséget és enyhítsd szenvedéseiket! Hallgass meg, urunk!
7. Urunk, hálát adunk a világért, melyet nekünk teremtettél. Add, hogy értékelni és óvni is tudjuk mindezt azáltal is, hogy kevesebbet szemetelünk! Hallgass meg, urunk!

„A szeretet az a kötelék, amely bennünket egymással és Istennel összeköt.”
(Boldog M. Terézia Gerhardinger)

Az osztály diáksága – hangszeres kíséret mellett – énekekkel tette ünnepélyesebbé és meghittebbé a szent liturgiát. Hálásan köszönjük a Zeneiskola tevékeny jelenlétét, a csodálatos zenei hátteret.

 

Gilicze Zoltán

2025. május 07.