Holnapy Barnabás (5.a) tanuló lett a GUINNESS- rekord győztese a Magyar Sport Napján

Immár 24 esztendeje május 6-án ezen a napon ünnepeljük magyar Sport napját. Azért ezen a napon, mert 149 évvel ezelőtt, a kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) - Magyarország legrégebbi egyesülete. 

Ennek emlékére 2000-ben az országgyűlés kimondta, hogy május 6-án ünnepeljük a Magyar Sport napját.

Ezen a napon 2000-től minden évben a Magyar Athletikai Club tagjai előtt tisztelegve – akik megalapozták a magyar sportéletet – koszorút helyeznek el az emlékezők a fővárosi Szabadság téren felállított MAC-emlékműnél, amely az egykori európai szabadtéri atlétikai verseny színhelyeként szolgált.

Ezzel párhuzamosan, Ferencváros Önkormányzata – a sport díjak átadását mellett – meghívta a kerületi iskolák diákjait és pedagógusait a Ferencvárosi Művelődési Központba, hogy Guinness-rekordot állítson fel „a legnagyobb létszámmal játszott pingpong forgó játék területén”.

A rekord meg is született, hiszen a korábbi 113 főhöz képest, 171 versenyző vette kezébe az ütőt a jeles napon.

Az egyedülálló rekordkísérletben a Patrona 5.a osztálya is részt vett. A Guinness-rekord izgalmas döntőjébe egy kerületi iskola felnőtt versenyzője, valamint iskolánk diákja, Holnapy Barnabás került. 

Az izgalmas és fordulatos döntő mérkőzésen diákunk végül 3-2-es győzelmet aratott. Ezzel, a 171 indulóból, Barnabás lett a kerület legjobb pingpong játékosa!

Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez!

 

Gilicze Zoltán

Kapcsolódó