Osztálymisén vett részt a 8.d osztály

8. d osztálymise Szent Máté apostol és evangélista közelgő ünnepén – általános iskola

Szeptember 17-én az osztálymise keretében Szent Mátéra, a „hűséges” védőszentre emlékeztünk, kinek jelképe az angyal. Úgy foglalta evangéliumba Jézus szavait, hogy egymásba fűzte a hasonló tartalmú, de eredetileg függetlenül elhangzott beszédeket.

Szent Máté közelgő ünnepén a 8. d osztály diáksága szolgálattal egybekötött osztálymisén vett részt, amely biztosította számukra Isten szeretetének közös megélését, közvetítését. A szentmisére a diákok a hittan órák keretében készültek fel.

A szentmisét Michele atya – a Budapest-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc főplébánia kormányzója – tartotta, szolgálattevői pedig az osztály tanulói voltak. 

Könyörgéseink:

  • Urunk, segíts bennünket mi is a Te bölcsességeddel lássuk a Világot! Hallgass meg, Urunk!
  • Urunk, kérünk Téged az Egyházunk vezetőiért, a Szentatyáért, a püspökökért és papokért, hogy a szeretet útján vezessék a Te népedet! Hallgass meg, Urunk!
  • Urunk, kérünk Téged a családjainkért, a szülőkért és a testvéreinkért, hogy szeretetben élhessünk egymással! Hallgass meg, Urunk!
  • Urunk segítsd beteg testvéreinket, hogy megtapasztalják gyógyításod erejét! Hallgass meg, Urunk!
  • Urunk, segíts bennünket, hogy osztály­közösségünkben segíteni és támogatni tudjuk egymást a közelgő felvételi kihívásaiban! Hallgass meg, Urunk!
  • Mennyei atyánk! Kérünk téged azokért az emberekért, akik a háború sújtotta országban élnek, hogy tudjanak bízni a Te szeretetedben nehéz élethelyzetben is! Hallgass meg, Urunk!

Az osztály diáksága – a zeneiskola tanárainak hangszeres kísérete, és Hervai Pál tanár úr gitárjátéka mellett – énekekkel tette ünnepélyesebbé és meghittebbé a liturgiát. Hálásan köszönjük a Zeneiskola tevékeny jelenlétét, a csodálatos zenei hátteret. 

 

Gilicze Zoltán

 

https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=64097&v=&p=1&img=c_mate_ev_meghivasa_carpaccio_vittore_1502.jpg

Kapcsolódó
2025. szeptember 18.