Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra Kisboldogasszony ünnepén
Szeptember 6-án – Kisboldogasszony ünnepéhez közelegve – a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont általános iskolai közössége különösen felemelő módon ünnepelte a Szűzanyát.
Az iskola tanáraival, diákjaival és a családok bevonásával közösen indultunk útnak a kegyhelyre, Mátraverebély-Szentkútra, hogy hálát adjunk iskolánk névadójának születése alkalmából, valamint lelki erőt merítsünk az új tanév elején.
A zarándoklat során imádság, közös éneklés és csendes elmélkedés kísért minket, Orosz Lóránt ferences atya vezetésével.
Szlama Ákos csákvári káplán által megtartott ünnepi szentmise középpontjában a Szűzanya példája állt, aki az egyszerűség, a bizalom és az isteni gondviselésbe vetett hit örök példaképe. A diákokkal, családjaikkal és tanárainkkal közösen kértük a Szűzanya oltalmát az új tanév minden feladatára, a közösségünk épülésére, összetartozására.
Köszönjük Csermely Irén nővér, valamint Rádi Tiborné és Rigóné Tomka Lea tanárnők kiemelkedő szervező munkáját, továbbá Kálmán Lászlóné és Gál Veronika pedagógusoknak a kézműves munkákhoz nyújtott segítségét. Köszönöm Hervai Pál tanár úrnak a Remete-barlanghoz vezetett délutáni tűrát.
Hálát adok mindannyiunkért, és kérem a Szűzanya oltalmát, hogy diákjaink, tanáraink és családjaink az ő közbenjárásával növekedhessenek hitben, szeretetben és bölcsességben. A Patrona akkor tud igazán a második otthon lenni mindannyiunk számára, ha együtt, közös szívvel keressük Isten akaratát – erre hívott bennünket ez a zarándoklat is.
Gilicze Zoltán