Szeretettel várjuk általános iskolánkba mindazon családokat, akik szeretnék, ha gyermekük nyugodt, kiegyensúlyozott, szerető közegben, képességeinek megfelelően fejlődjön. Ha felkeltettük érdeklődését, olvasson tovább!
A 2020 novemberében rendezett körzeti fordulóban (Dél-Pest IX., XX., XXI. kerületek)a 4.a osztályos diákjaink jelentős pontelőnnyel az első helyen végzetek, és ezzel bejutottak az országos döntőbe, ahol a 12. helyezést érték el.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának felhívására, miszerint „Alkosson minden nemzet egy közösséget”, 2020. november 20-án az általános iskola teljes diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében az egyházi év közelgő lezárása és Krisztus király ünnepe előtt tisztelgett.
Pedagógus nap alkalmából kollégánk, Kálmán Lászlóné kapta idén a rangos Bárczy István-díjat a kooperatív technikákra épülő tanítási modell, valamint a diszlexia-prevenció kiépítésében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért, a gyermekeket a tiszteletre, egymás elfogadására, az értékek megbecsülésére nevelő munkájáért.
Iskolánk – az előző évek hagyományait folytatva – idén is csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Fenntarthatósági Témahéthez. A témahét lezárásaként október 10-én kerékpártúrát szerveztünk az általános iskola diákjai és családjaik részére a Velencei-tó körül.Célunk a természetvédelemmel kapcsolatos szemlélet- és magatartásváltozás megerősítése, valamint a mindennapos kerékpárhasználatra előtérbe helyezése volt.
A Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny fővárosi fordulóján ADAMSON PÉTER4/a osztályos diákunk az első helyezést, az országos fordulóján pedig a 10. helyezést érte el.
2020. szeptember 19-én zarándokútra hívtuk az általános iskolai családokat a budaörsi Mária-kápolnához Szűz Mária születésének emlékére és tiszteletére.
Augusztus közepén három napos gólyatábort szerveztünk az általános iskola hetedik osztálya számára. A 32 gólyát osztályfőnökük Belucz Ildikó, osztályfőnök-helyettesük Barta- Gyetvai Anna, valamint testnevelőtanáruk Hutter Ildikó kísérte el a Nagybörzsönyi Erdei Vasút megállóhelyén, a Tolmács-hegyen kialakított szállásra.
A 2020/2021-es tanévben a három első osztályában sok kisdiáknak egy új időszámítás kezdődődött el az életében. Az óvodában megszokott mindennapos játék helyébe az élménypedagógiával átszőtt iskolai tanulás lépett, amelyet a mára már szépen bekötött könyvek, füzetek is segítik.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának felhívására, miszerint „Alkosson minden nemzet egy közösséget”, 2021. november 19-én az általános iskola diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében az egyházi év közelgő lezárása és Krisztus király ünnepe előtt tisztelgett. A korábbi évek hagyományait folytatva közösen magasztaltuk a világmindenség Királyát, Jézust.
A Szent Márton napi projekthét keretében – már több éves hagyományként – az általános iskola alsó tagozatos diákjaival Szent Márton napi megemlékezést tartottunk iskolánk udvarán. A program keretében közös énekléssel, imádkozással, valamint a legenda megismerésével emlékeztünk meg Pannónia szülöttéről. Ezt követően az osztályok saját készítésű lámpásaikba helyezett mécseseikkel tettek felvonulást. A kis lámpások fénye önmaga őrizte Szent Márton emlékét, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatta el az emberekhez.
A Szent Márton napi projekthét keretében, hagyományként, az általános iskola felső tagozatos diákjaival Szent Márton napi megemlékezést tartottunk iskolánk kert tavánál. A program keretében osztályonként 12-12 lámpásként világító bambuszhajót bocsátottunk a vízre. Ez a 12-es szám azt jelképezte, hogy Szent Márton tizenkét évesen döntött úgy, hogy felveszi a kereszténységet. A kis lámpások vízre bocsátása pedig önmaga őrizte Szent Márton emlékét, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatta el az emberekhez.