Zeneiskola

2021/2022

Patronás – piarista Dániel-játék

Tomboló közönség előtt, mulatságos és egyben zeneileg, dramaturgiailag egyarán végletekig igényes kivitelben adták elő patronás és piarista tehetségek gyönyörű középkori Dániel-játékunkat december 20-án a piarista kápolnában. Melegh Béla tanár úr és Szőnyiné Lobmayer Margó tanárnő ismét fantasztikus performansszal pezsdítette fel adventi várakozásunkat. Köszönet a fotókért a Piarista Gimnáziumnak, az előadásról készült filmfelvétel itt tekinthető meg. 

2021/2022

Elhunyt Tihanyi Gellért klarinétművész, zeneiskolánk volt tanára

Öt évvel ezelőtt még iskolánkban tanított, a gyerekeknek, a zenének élt. Kicsit más világban élt, nem nagyon akarta elfogadni, hogy a világ felgyorsult, az értékrendek megváltoztak. Emlékszem rémült tekintetére, amikor egy-egy dokumentumot ki kellett tölteni, eluralkodott rajta a kétségbeesés. Ugyanakkor hitt a maradandó értékben, hitt a szépségben, a tisztaságban. Hitte, hogy az élet csoda, hitte, hogy valaki nagyon vigyáz ránk...  

Nagyon szeretett iskolánkban tanítani, kollégái, zenésztársai, tanítványai imáikba fogadják Őt. 

 

2021/2022

Több mint ünnep – Kollégiumavató extrákkal

Felemelően szép és igazán bensőséges ünnep aranyozta be iskolánk adventjét december 9-én. A megújult kollégium és zeneiskola átadását ünnepeltük, káprázatosan magas színvonalú műsorral, olyan megtisztelő vendégek jelenlétében, mint Erdő Péter bíboros úr, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr, Ivanics M. Andrea nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöke, nővérek, a társiskolák igazgatói, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárai. 

A tovébbiakban Valaczka András igazgató úr gondolatait olvashatják ünnepünkről.

2020/2021

Zeneiskolai siker

A pápai Allegro alapfokú Művészeti Iskola által szervezett Bartók Béla  zeneiskolai zongoraversenyen Vajna Annamária 3.a osztályos tanulónk ARANY fokozatot, Sövegjártó Vilma Klára 4.a osztályos tanulónk EZÜST fokozatot, Salasovics Imre 3.b osztályos tanulónk BRONZ fokozatot szerzett, felkészítő tanáruk Varga Petra tanárnő.

Szívből gratulálunk nekik!

2020/2021

Első helyezés a X. Országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyen

Zeneiskolánk fuvolista növendéke, Laár Janka a X. Országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyen korcsoportjának első helyezettje lett. Turós Eszter tanárnő korrepetítori különdíjat kapott, főtárgytanára, Bán Annamária felkészítő tanári különdíjat kapott.

További sok szép zenei élményt kívánunk Jankának, gratulálunk! 

Szívből gratulálunk a szép eredményhez!

2020/2021

Zenei tehetségünk...

...Hargitai Leila 12.B osztályos tanulónk sok-sok év áldozatos munkája gyümölcseként korosztálya (Intermediate, 15-18 évesek) legjobbja lett az American Protégé International Piano and Strings Competition 2021 online versenyen, és meghívást kapott 2022-re tervezett versenygyőztesek koncertjére  a new york-i Carnegie Hall-ba.
Szívből gratulálunk, Leila!

2020/2021

jön,Jön,JÖN! - Hamarosan itt a felvételi a GIMNÁZIUMBA

Kedves Hatodikos Lányok!
Kedves Szülők!
Szeretettel várunk minden érdeklődő hatodikos lányt, aki patronás szeretne lenni, modern, tehetségfejlesztő, közösségi iskolában akar tanulni, támogató, nyugodt közegben. Kérjük, tekintse meg tájékoztatónkat!

2020/2021

Milyen állat a Patrona? - Gimnázium

Mekérdeztünk gimnáziumunk tanárait és diákjait, érzésük szerint milyen állat, növény, tárgy, vagy életközösség a Patrona. Íme a válaszok.

Jelenleg nincs megjeleníthető galéria.
Kapcsolódó galériák