17 946 lépés a Csíki-hegyek emblematikus csúcsain a magyar sport napján

A Budaörs felett húzódó mészkősziklákkal pettyezett füves dombok, hegyek vonulata, a nevéhez hű Budaörsi Kopárok a Budai-hegység leglátványosabb pontjai közé tartoznak. 

Utunkat az Irhás-ároknál kezdtük, ahonnan egészen a Sorrento-sziklákig kirándultunk. Ezek az izgalmas formájú mészkőképződmények onnan kapták a nevüket, hogy hasonlítanak az olaszországi Sorrento tengerparti szikláira. A kilátóponton a túra szervezője Szabó Zsolt tanár úr tartott érdekes előadást a Budai-hegység keletkezéséről, növényzetének övezetességéről, különleges állatvilágáról, valamint a dolomitokról. Ezt követően a gyerekek bátran másztak fel az évmilliókkal ezelőtt elhunyt tengerlakó lényekből megkövült üledékekre. 

A szendvicsebédet követően a dolomit alkotta Csíki-hegyek tekergő ösvényein folytattuk utunkat a Huszonnégyökrös-hegy csúcsához. A bérceken haladva először a Törökugratóra nyílt remek panoráma, majd feljutottunk a hegy nyugati végét képező meredek sziklaletörésre. 

A Huszonnégyökrös-hegy furcsa nevének eredetéről két legenda is szól. Az egyik szerint egy mészáros fogadott 24 ökörben, hogy egyvégtében fel tud futni a csúcsig. A fogadást megnyerte, ám a csúcsra felérve meghalt. A másik legenda szerint a törökök 24 ökörrel húzták fel a hegy tetejére az ágyúkat. 

A merész sziklaletörésről páratlan panorámát élvezhettünk a Budai-hegységre, a Csíki-hegyekre, a Ló-hegyre , valamint a távoli Gerecse körvonalait is láthattuk. Utunkat a hajdani Csíki Csárdánál zártuk. 

Az egész napos kirándulás végére csapatunk fáradtan, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva tért haza. Köszönjük Zsolt bácsinak a túravezetést! 

 

Gilicze Zoltán

2023. május 08.