7.c osztálymise Szent Gellért, a magyar kereszténység vértanú püspöke ünnepén
Életét a magyar népért adta, hogy a hit világossága gyökeret verjen hazánkban.
Vártanúsága tanúság: a szeretet erősebb a halálnál.
Szeptember 24-én osztálymise keretében emlékeztünk Szent Gellért vértanú püspökre, aki nagy hatást gyakorolt korának magyarságára.
Szent Gellért nem csupán püspök volt, hanem a tudomány és a műveltség embere is. István király fiának, Imre hercegnek lett a nevelője, akit a hitre, a keresztény erényekre tanított.
A szentmise keretében ahhoz kértük a kegyelmet, hogy megérthessük, milyen fontos mások szolgálata, és meglássuk a másik emberben Jézust.
Szent Gellért vértanú ünnepén az általános iskola 7.c osztályos diáksága szolgálattal egybekötött osztálymisén vett részt. A szentmise előtt a diákok a hittan órák keretében készültek az alkalomra.
A szentmisét Michele atya – a Budapest-Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc főplébánia kormányzója – és édesapja tartotta, szolgálattevői pedig az osztály tanulói voltak.
Könyörgéseink:
- Mennyei Atyánk! Imádkozzunk új osztályunkért! Add, Urunk, hogy szeretetteljes, támogató és alkotó közösséggé váljunk, és együtt erősödjünk hitben és okosságban. Hallgass meg, Urunk!
- Mennyei Atyánk! Imádkozzunk családjainkért! Áldd meg, Urunk, családunk minden tagját, és add, hogy egységben és békében élhessünk neked tetsző életet! Hallgass meg, Urunk!
- Mennyei Atyánk! Imádkozzunk iskolánkért! A Patrona Hungariae közbenjárására gyarapíts minket, Urunk, hogy ebben a közösségben nap mint nap többé és szebbé tehessük hazánkat és az egész világot! Hallgass meg, Urunk!
- Mennyei Atyánk! Add Urunk, hogy a Laudato Si’ évben felelősebbé váljunk a teremtett világban, és tudatos cselekedeteinkkel segítsünk megóvni a Föld minden teremtményét! Hallgass meg, Urunk!
- Mennyei Atyánk! Imádkozzunk az elesettekért, betegekért és rászorulókért! Urunk, áraszd el őket vigasztalásoddal és kegyelmeddel, és adj nekünk bátorságot, hogy mi is mindnyájukban meglássuk a te arcodat, és segítsünk rajtuk! Hallgass meg, Urunk!
Az osztály diáksága – a zeneiskola tanárainak hangszeres kísérete mellett – énekekkel tette ünnepélyesebbé és meghittebbé a liturgiát. Hálásan köszönjük a Zeneiskola tevékeny jelenlétét, a csodálatos zenei hátteret.
Gilicze Zoltán