Irány az Űr! – avagy látogatás a HUNIVERZUMBAN
Az 5.b osztály szeptemberben űrkutatási csapatversenyen és online utazáson vett részt a HUNIVERZUM különleges világában.
A verseny előkészületei már a tavalyi tanév végén megkezdődtek, amikor az osztály tűkön ülve figyelte Kapu Tibor munkálkodását, űrutazását, interjúit.
Ezzel egyidőben jött a lehetőség a csapatversenyre, melynek hallatán a Patrona történetében először nevezett csapat az „Irány az Űr!” űrkutatási versenyre, aminek szervezője a Magyar Asztronautikai Társaság volt. A verseny az 5-13. évfolyamosoknak kínált izgalmas kalandozást, így az 5.b osztály diáksága a legifjabb korosztály képviselőiként vett részt a megmérettetésen hat csapattal.
A versenyre való felkészülés jó lehetőséget adott, hogy az osztály bejárja a HUNIVERZUMot, azon belül különböző szimulátorokon, interaktív maketteken és VR-szemüvegen keresztül a magyar és nemzetközi űrkutatás fontos és jelentős állomásait.
A gyerekek változatos visszajelzéseket adtak a látogatásról:
“ A kiállított tárgyak, VR, okospanelek jól bemutatták az Űr világát.” (Laci)
“Az űrkabin, űrállomás részletesen lett bemutatva.” (Nimród)
“A másolatok a kiállításon nagyon élethűek voltak, különösen tetszett a rakéta elindításának szimulációja.” (Franciska)
“A VR szemüveg és a látványvilág nagyon ki volt dolgozva.” (Vince)
“Nagyon érdekes volt, hogy videókon bemutatták milyen vizsgálatokat végeztek el az űrben.” (Lili)
“Az egész kiállítás olyan volt, mintha tényleg kilőttek volna az Űrbe!” (Dalma)
“A nemzetközi űrállomás pontos mása ki volt állítva, nagyon érdekes volt.” (Gellért)
“Nagyon tetszettek a szkafanderek.” (Hanna)
Végül szeptember 15-én megszervezett verseny során az 5.b diáksága felszállt az online verseny űrhajójára. A legjobb eredményt a kapu-NASA-SI-pánik nevű csapatunk érte el nagyszerű pontszámmal.
A diákok lelkesedése továbbra sem lankad, jövőre rengeteg új ismerettel felvértezve készülünk a következő utunkra az űrben.
Varga Bernadett Anna és az 5.b osztály