Egymillió gyermek imádkozza a Rózsafüzért

„Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. 

Általános iskolánk idén is arra hívta diákjainkat és tanárainkat, hogy 2022. október 14-én, pénteken közösen imádkozzuk a rózsafüzért a világ békéjéért, a családi élet szentségéért.

Kiinduló gondolata az a Szent Pio atyától származó gondolat, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Ez az esemény kiemelt alkalom volt számunkra, és egyben megerősítette október havának, mint a rózsafüzér hónapjának üzenetét.

A rózsafüzér közös imádkozása keretében az iskola kápolnában Czine Ferencné hitoktató vezetésével először Szaniszla nővér, majd Krisztián pálos szerzetes osztotta meg gondolatait a diákság előtt rózsafüzérről jelentőségéről, fontosságáról, a katolikus egyházban betöltött szerepéről mint eszközről és mint imáról.

A közös imádkozás zárásaként a Krisztián testvér megáldotta meg az osztályok rózsafüzéreit.

Az esemény zárásaként – hangszeres kísérettel – a Magyarok Nagyasszonyához fohászkodtunk közös énekünkkel, és elhelyeztük a kápolnában a hófehér rózsaszálakat.

Mária, Mária szép virág-szál, Mária szikrázó nap,
szeplőtlen fogantatott, ártatlan Lány,
könyörögj érettünk Anyánk.
Mária, Mária szép virág-szál, Mária szikrázó nap,
Védelmezz Magyarok Nagyasszonya,
Imádkozz érettünk Anyánk!

A kezdeményezéshez való csatlakozás, valamint a közösség közös éneke Mária dicsőségére még jobban megerősítette bennünk az egység, az összetartozás beteljesedésének fontosságát.

 

Gilicze Zoltán

2022. október 17.