Régi hírek
Patrona újság IV. szám

Megjelent újságunk IV. száma!
Lapozzanak bele!
Nagyszerű eredmények a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen

Az általános iskolai megyei/körzeti forduló 2023. november 10-én került lebonyolításra, amelyen az indulók, a dél-pesti régióba sorolt további hat fővárosi kerület (!) diákjaival mérték össze tudásukat. Az általános iskolát az idei évben a legeredményesebben a 6. a osztály képviselte.
A IX, XVIII, XIX, XX, XXI, XXIII kerületből induló hatodik évfolyamból az idei évben 66 csapat mérte össze tudását. A 6.a VSEV csapata - folytatva az előző évi sikersorozatát – remek versenyzéssel az 5. helyet érte el, így bekerültek a díjazott csapatok közé!
5. hely |
Iskolanyitogató

November 7-én "Márton – napi vigasságok” címmel iskolanyitogató játszóházba hívtuk azokat a nagycsoportos óvodásokat, akik szeptembertől első osztályosok lesznek. A regisztrációt követően közös imával, játékkal, énekléssel, kézműveskedéssel, táncos és mozgásos játékokkal ünnepeltük Szent Márton ünnepét. A programot teaház zárta, ahol a gyerekek finom Márton-napi pogácsát is kóstolhattak.
Szeretettel várjuk az érdeklődő családokat a december 05-én megrendezésre kerülő újabb iskolanyitogató programunkra!
Gilicze Zoltán
2. hely a kerületi szépolvasási versenyen

2023. november 13-én került megrendezésre a kerületi, negyedik évfolyamos szépolvasási verseny, amely a Kosztolányi Dezső Általános Iskolában került megrendezésre. Iskolánkat Hajas Adél képviselte.
A Montágh Imre emlékére megrendezésre kerülő „Mondd ki szépen!” szépolvasási verseny kerületi megmérettetésén Hajas Adél 4.b osztályos tanuló második helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Molnár Luca
Patrona újság III. szám

Megjelent újságunk III. száma.
Lapozzanak bele!
Lámpások Márton napon

A Szent Márton napi projekthét keretében – hagyományainkat folytatva – az általános iskola felső tagozatos diákjaival az egyház egyik legismertebb szentjéről tartottunkmegemlékezést november 9-én. Idén, is az iskola kerti tavánál elevenítettük fel a Pannóniában született szent életét, aki Szűz Mária mellett hazánk másik patrónusa.
Közösségépítés a gimnáziumban
Gimnazisták az Ókori Görögök kiállításon

Október 25-én az Ókori Görögök kiállításra látogatott el a 8. A osztály. A kiállításra elkísért minket Hagyóné Vitus Györgyi tanárnő is, aki sok érdekes információval láttot el bennünket. A kiállításon szó esett az Ókori Görögország különböző városairól, mint például Mükéné, Athén, vagy Spárta, emellett megtudhattuk azt is, hogy milyenek voltak ezek a városok régen, és milyenek most.
Pályaválasztási börzén jártunk
4. évfolyamosok a Nemzeti Táncszínházban
Utazó Planetárium a Patronában

Október 26-án – a Planetáriumok Centenáriumának nemzetközi ünnepségsorozatának keretében – iskolánkba kapott meghívást az Utazó Planetárium. Az izgalmas, nem mindennapi eseményre a TV2 kereskedelmi csatorna is kilátogatott, hogy a programról, valamint diákjaink élményéről összeállítást készítsen az „Értékteremtők” műsorához.
Gimnáziumi felvételi tájékoztató

Érdeklődőink figyelmébe ajánljuk 6 és 4 osztályos felvételi képzési tájékoztatóinkat! A tájékozódás fontos lépése a felvételi folyamatnak, ehhez szeretnénk hasznos segítséget nyújtnai.
A nyílt napi részvételüket ide kattintva jelezzék kérjük számunkra:
https://forms.gle/zBrH4BnfKmGnBHJd8