Kollégium

Patronás kollégisták Nagymaroson

Bentmaradós hétvégén hatalmas élményben volt részük. Résztvehettek a nagymarosi ifjúsági találkozó 50-dik évfordulóján. Ezen a programon lehetőségük nyílt másokat megismerni, tanúságtételeket meghallgatni, dicsőíteni Istent tánccal és zenével. Ez meghozta a tavaszi találkozóhoz is a kedvüket, sőt többen segítőként szeretnének menni majd a Gyerekmarosra!

Kollégiumi beavató a Patronában

Hagyományokhoz híven a 12 - esek vidáman, feladatokkal és egy kerettörténet segítségével befogadták a hetedikes és kilencedikes új kollégista lányokat. Az újak számára felejthetetlen élménnyé vált az este. A beavatót közös fagyizás és ima zárta, valamint a színes kimenő kártyák átadása. Reméljük az újaknak sok szép élményük lesz még velünk.

Három hónapos ambergi ösztöndíj pályázat nyertesei

Gimnáziumunkban kiemelt fontosságúnak tartjuk az idegennyelv oktatást. Cserekapcsolatainkon és az Erasmus projektekben való aktív részvételünkön kívül lehetőséget teremtünk legkiválóbb 11. évfolyamos diákjainknak, hogy ösztöndíjunkkal szeptembertől három hónapot tölthessenek Ambergben, ahol egy-egy család fogadja be őket, és testvériskolánk vendéghallgatói lesznek a kint töltött idő alatt. Sikeres és színvonalas pályázata, nyelvtudása alapján a 2023/24-es tanév első félévére az ösztöndíjat Bíró Zselyke és Pandula Mária  kapja.