Általános Iskola

Általános iskola hírkategória hírek

2023/2024

Anyanyelvünk ünnepe a Magyarság Házával közösen

A Magyarság Háza felajánlásával – az anyanyelv nemzetközi napjához kapcsolódóan – 2024. február 26-án az első évfolyamos gyermekek számára bábelőadás került bemutatásra a kis díszteremben „A rakoncátlan kiskakas” címmel.

K. Kovács István kolozsvári bábművész előadásában bemutatott mű legvégén az erkölcsi tanulság sem maradhatott el, hiszen talán ez a bábszínház mindenkori legnagyobb feladata: szórakoztatva nevelni, azaz szinte észtevétlenül elültetni a szép gondolatokat, az ősi, népi bölcsességeket és a nemes érzelmeket a kis nézők elméjébe és lelkébe.

Ez a különleges alkalom a magyarság összetartozása mellett az anyanyelvünk fontosságára hívta fel a figyelmet.

2023/2024

Kémia a konyhában

Szeretettel várjuk diákjainkat, testvéreiket, Szüleiket és barátaikat március 1-én pénteken a 15 órakor kezdődő természettudományos szakkörünkön a kémia teremben.

2023/2024

Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklési verseny - fővárosi forduló

A Patronások a kerületi sikerek után eredményesen szerepeltek a Tiszán innen Dunán túl fővárosi népdalversenyen is.

Láng Janka kiemelt arany minősítéssel bejutott az országos döntőbe.

Nyolcadikos énekegyüttesünk, a Szinkópa kópék (Damjanovics Panna, Jancsó Réka, Koller Bíborka. Markovics Melinda, Rónai Jolán, Szalay Rita, Szenthe Sára) arany minősítést szerzett.

Illés-Vízler Veronika szóló kategóriaban, Mosolygó Julianna és Szabó Anna kisegyüttes kategóriában kapott ezüst minősítést.

A Bokréta énekegyütes (Dezsényi Johanna, Hódsági-Molnár Ilona, Németh Viola, Sarlós Sára, Szabó Edina, Triesz Alida, Vasaji Klára) szintén ezüst minősítést kapott.

Sarlós Sára szóló kategóriában pedig bronz oklevelet nyert.

Gratulálunk a versenyzőknek!

2023/2024

A „Legeredményesebb Iskola 2023.” rangsorában a Patrona általános iskolája

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány évről évre megrendezi a Zrínyi Ilona kétfordulós matematika versenyt a 3-8. osztályos tanulók számára. A határon túli magyar fiatalok részvételével is zajló területi és országos megmérettetés komoly kihívás minden iskola számára. Meghatározó visszajelzés az általános iskolai mindennapos matematika tanításának eredményességéről, valamint a tehetséggondozás megvalósításáról az alsó tagozattól a nyolcadik évfolyamig.

A MATEGYE összesítette a 2023-as országos iskolai eredményeket, és a napokban nyilvánosságra hozta a teljes listát.

2023/2024

A Mária Rádió műhelyfoglalkozása a Patronában

Tegnap délután a Mária Rádió képviseletében Osvay Péter koordinátor, az ifjúsági szerkesztőség vezetője jött el hozzánk, hogy elméleti, gyakorlati és élményközpontú betekintést adjon a rádiózás alapjaiba. Az iskolánk hetedikes és nyolcadikos diákjai először a Mária Rádió Világcsalád létrejöttével és működésével ismerkedtek meg, ami jó rálátást adott, hogy egy hatalmas több ezer önkéntesből álló rádióhálózat miként működik. Péter kihangsúlyozta, hogy a Rádió missziója a lelkek megmentése, hiszen sok-sok tanúságtétel igazolja, hogy az adások által emberi életek fordultak jobbra. 

2023/2024

Nemzetközi Könyvajándék Nap

A Magyar Gyermekirodalmi Intézet felhívására a 2012-ben indult kezdeményezéshez idén negyedik alkalommal csatlakozott a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont általános iskolai intézményegysége. A 2012-es kezdet óta 13 év telt el. Az értékközvetítő kezdeményezés pedig mára hagyománnyá vált.

2023/2024

5.a osztálymise Gyetyaszentelő Boldogasszony ünnepén

Urunk bemutatásának ünnepén arra emlékeztünk, hogy a Patrona Hungariae – negyven nappal Jézus születése után – bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.

Ezt a napot a fény és a találkozás ünnepének is nevezik, hiszen az akkori szokásoknak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték a gyermeket. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. Ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel,akikért megtestesült. Az agg Simeon felé fordulva nagy örömmel ismerte fel benne az üdvösség hozóját.

Általános iskolai galériák

Krisztus király ünnepén az általános iskolában

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottójának felhívására, miszerint „Alkosson minden nemzet egy közösséget”, 2021. november 19-én az általános iskola diáksága – a hagyományos reggeli ima keretében az egyházi év közelgő lezárása és Krisztus király ünnepe előtt tisztelgett. A korábbi évek hagyományait folytatva közösen magasztaltuk a világmindenség Királyát, Jézust.

Márton nap az általános iskolában - alsó tagozat

A Szent Márton napi projekthét keretében – már több éves hagyományként – az általános iskola alsó tagozatos diákjaival Szent Márton napi megemlékezést tartottunk iskolánk udvarán. A program keretében közös énekléssel, imádkozással, valamint a legenda megismerésével emlékeztünk meg Pannónia szülöttéről. Ezt követően az osztályok saját készítésű lámpásaikba helyezett mécseseikkel tettek felvonulást. A kis lámpások fénye önmaga őrizte Szent Márton emlékét, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatta el az emberekhez.

Márton nap az általános iskolában - felső tagozat

A Szent Márton napi projekthét keretében, hagyományként, az általános iskola felső tagozatos diákjaival Szent Márton napi megemlékezést tartottunk iskolánk kert tavánál. A program keretében osztályonként 12-12 lámpásként világító bambuszhajót bocsátottunk a vízre. Ez a 12-es szám azt jelképezte, hogy Szent Márton tizenkét évesen döntött úgy, hogy felveszi a kereszténységet. A kis lámpások vízre bocsátása pedig önmaga őrizte Szent Márton emlékét, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatta el az emberekhez.
Kapcsolódó galériák